






| PÁLYÁZAT MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁS TÁMOGATÁSÁRA |
|
Értesítjük tagjainkat, hogy megjelent egy pályázati felhívás a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. A pályázat kódjele: NFA-2012-KKV A pályázati program alapján - kizárólag hazai forrásból, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (a továbbiakban: NFA) - 10 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ezen keretösszegből 600-800 KKV-nál várhatóan 5300-5500 új munkahely létesíthető, továbbá legalább tízezer már meglévő munkahely megőrzése is segíthető azáltal, hogy a pályázat benyújtása előtti létszámra és az új létszámra együttvéve kell legalább két évig tartó foglalkoztatási kötelezettséget vállalni. A pályázat alapján csak induló beruházás támogatható.
A pályázók köre: A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k vehetnek részt.
Elszámolható költségek: új műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések, valamint az immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how beszerzése során felmerülő - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számviteli törvény) 47-48. § és 51. §-a alapján elszámolható és igazolt - azon költségek, amelyek a Számviteli törvény 1. sz. mellékletében szereplő „A. Befektetett eszközök” mérlegsoron belüli „I. Immateriális javak” 2. és 4., valamint „II. Tárgyi eszközök” 1-3. mérlegtételek körébe tartozó eszközök beszerzésével, megvásárlásával kapcsolatban merülnek fel. Az elszámolható költséget szokásos piaci áron2 kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel. A II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok mérlegsorból az elszámolható költségek körében az új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek, valamint ezen ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő, jogszabályban nevesített (víz- és csatornahasználati, villamos-fejlesztési, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési) hozzájárulások vehetők figyelembe. Más építési költség nem számolható el.
A pályázati felhívás teljes szövegének letöltése: >>> NFA-2012-KKV
|