Beszámoló a győri kihelyezett elnökségi ülés eredményeiről – 2012.01.13.
A MOSZI Országos Fogtechnikus Ipartestület idei első elnökségi ülésére 2012. január 13-án Győrött került sor a Széchenyi Irodaház épületében, a Dent-Art Technik Kft Szakmai napjával egybekötve.


Schulze László elnök üdvözölte a megjelenteket, majd a napirend szerint a 2012. évi Földvári Imre Nemzetközi Tudományos Fogtechnikus Kongresszus megszervezését érintő kérdéseket vitatta meg az elnökség. Ez a kongresszus a magyar fogtechnikus szakma életében hagyományosan a legkiemelkedőbb hazai rendezvények közé tartozik. A kongresszusnak idén a balatonkenesei Hotel Marina-Port szálloda ad majd otthont a 2012. április 20-21. közötti időszakban. A kongresszus idei kiemelt témája az ÚT A JÖVŐBE – DIGITÁLIS FOGTECHNIKA.
A téma legnevesebb hazai és külföldi szakértőit kértük fel előadások és workshopok megtartására, egyúttal szakmai kiállítást és országos tanulóversenyt is szervezünk a rendezvény keretében.
Kérjük tisztelt tagjaink figyelmét, hogy az említett időpontot szíveskedjenek naptárukba feljegyezni. Mivel a rendezvény nyilvános, ezért a nem tag fogtechnikus kollégákat is szívesen látjuk! A rendezvény konkrét programját és a jelentkezés feltételeit a későbbiekben honlapunkon, valamint a MOSZI Facebook oldalán, illetve a „dentál dialógus” c. szakmai lapunkban is közzétesszük.

Csemez András adott a továbbiakban tájékoztatást az elnökségnek az ipartestület közreműködésével 2012-ben megvalósuló fogtechnikus tanuló- és felnőtt versenyekről. Az előző évek jó hagyományát folytatva idén is az Individual mintázó és protetikai verseny, a Földvári Imre országos tanulóverseny, valamint a Földvári Imre Díj 2012 fogtechnikus felnőtt verseny kerül megrendezésre. Az Individual mintázó és protetikai versenyről honlapunkon már elérhetőek a részletes információk, a többi versenyről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Schulze László elnök ismertette a szakképzési törvény aktuális változásait, melynek igen fontos része a szakképzési hozzájárulás rendszerének átalakítása. A jogalkotó elképzelései szerint az új rendszer nem támogatja az oktatásban részt vevő vállalkozókat, azonban kiemelten rögzíti a tanulókat érintő finanszírozási kérdéseket. Az új jogszabályok szakmánként éves szinten maximalizálják a képzésre fordítható összeget (a fogtechnikus szakma esetében 437.000 Ft/tanuló), előírják a tanulók számára kötelezően nyújtandó ösztöndíj mértékét, kötelezővé teszi a tanuló számára az étkezési hozzájárulás, az orvosi vizsgálatot, a felelősségbiztosítás, a munkaruha és tisztasági csomag biztosítását. A képzésre fordítható összeg maradékából kell megoldani az oktatók díjazását és az oktatáshoz szükséges anyagköltséget, valamint a tanulók után kifizetendő könyvelési költségeket is. Bár a jogalkotó által közölt előnyök között szerepel, hogy a normatív elszámolás csökkenti a gazdálkodókat terhelő adminisztrációt, és a havi elszámolás miatt csökken az előfinanszírozás mértéke is, azonban az Országos Fogtechnikus Ipartestület elnöksége úgy véli, hogy a képzésre fordítható összeg nagysága nem motiválja a fogtechnikus mestereket arra, hogy tanulószerződést kössenek a tanulókkal, ezért ez az elgondolás további egyeztetéseket igényelne a fogtechnikus szakmával. A probléma megvitatása céljából az elnökség úgy határozott, hogy 2012. február 19-én 16.00 órára megbeszélésre hívja a tanulókat foglalkoztató fogtechnikus mestereket a MOSZI székházába. A megbeszélésen született döntés alapján a MOSZI szakmai elnöksége azonnali egyeztetést lefolytatását kezdeményezi a jogalkotóval.

Szimler Ferenc arról tájékoztatott, hogy hosszú évek munkáját siker koronázta a 2006. évi XCVIII. törvény 34. §-ának módosításával. 2012. január 1-től ugyanis törvényi szabályozás mondja ki, hogy a fogtechnikus nem forgalmazónak, hanem gyártónak minősül. Ezzel megszűnt a fogtechnikusok forgalmazói besorolásáról rendelkező szabály, amely megtiltotta a termelői ár használatát. A közgyógyellátásban részesülők részére a megrendelt fogpótlásoknál ismét lehetővé vált a támogatás és a termelői ár közötti különbség megfizettetése. A változtatást a 2011. évi CLXXVI Tv. 102 § 3. bekezdése tartalmazza.

Az Országos Fogtechnikus Ipartestület köszönetét fejezi ki Kónya János fogtechnikus mesternek (Dent-Art Technik Kft) a győri kihelyezett elnökségi ülés megszervezésében nyújtott segítségéért.